A Salesforce minden évben bemutatja a legújabb és legjobb értékesítési megoldásokat Londonban, a World Tour konferencia keretében. Idén 11,000 látogatót vonzott a rendezvény, akiknek közös célja volt, hogy megértsék, milyen módon lehet fenntartható kapcsolatokat építeni a mai felgyorsult, folyton-változó világban. Íme egy összefoglaló az esemény fontosabb témáiból minden értékesítési szakember számára:

Öt trend, amely az értékesítés jövőjét alakítja

Röviden összefoglalva, az értékesítés jövője elérkezett, hiszen rendelkezésünkre állnak azok a trendek és a technológiák, mint például a mesterséges intelligencia, az automatizáció és több más újítás, amelyekről évek óta beszélünk. A kérdés az, hogy hogyan használjuk ezeket a technológiákat, hogy valós üzleti értéket teremtsünk. Deirdre Byrne, a Salesforce területi értékesítési vezetője, 5 kulcstrendet osztott meg, ahol jelentős változásokra lehet számítani.

  1. Kollaboráció
  2. Intelligencia
  3. Digitális értékesítés
  4. Új bevételi csatornák
  5. Előfizetéses üzleti modellek

Az eseményen egy teljesen új terméket is bejelentettünk: a High Velocity Sales-t (HVS), ami megoldást jelent a virtuális értékesítő csapatok számára. Matt Jeffries, Senior Product Marketer a Salesforce-nál, egy demó keretében bemutatta, hogy a HVS segítségével mennyire egyszerűvé válik az értékesítők számára a legígéretesebb potenciális ügyfelek azonosítása, az adminisztráció kiiktatása és az értékesítési csatornák fejlesztése.

A Citysprint Customer Management igazgatója, Rosie Bailey kifejtette, milyen kulcsfontosságú szerepet tölt be a Sales Cloud 24 órás futárszolgálatuk életében. Mivel ebben az üzletágban a szolgáltató választást nagyban befolyásolják a vásárlók érzelmei, ezért fontos számukra, hogy megfeleljenek ügyfeleik elvárásainak és kiemelkedő ügyfélélményt biztosítsanak. A résztvevőknek lehetősége volt megismerni azt is, hogy hogyan használják a fentiek elősegítésére a Sales Cloud-ot.

B2B Sales & Marketing Összehangolás

A B2B Marketing az idei évben Hot Topic-nak számított. Több mint 500 ember vett részt a Sercante által tartott előadáson, hogy megtudják, hogyan segít a Pardot a vállalkozásoknak a potenciális ügyfelek megtalálásában és az ügyfélkapcsolatok ápolásában, hogyan tudnak több ügyfelet szerezni és maximalizálni a ROI-t. A kicsiktől a nagyokig minden vállalat megtudhatta, hogy hogyan automatizálhatja marketing tevékenységét a mesterséges intelligencia segítségével, és hogyan mérheti vissza az egyes kampányaikhoz tartozó ROI-t.

De a Pardot nem csak a marketingeseknek szól. Az értékesítők is kihasználhatják a platform adta lehetőségeket, mivel a valós idejű értesítések segítségével a megfelelő időben hatékonyabban érhetik el ügyfeleiket.

A Sales Inkubátorház

Idén több érdekes témánk volt, mint valaha, köszönhetően a kifejezetten erre a célra létrehozott Sales Inkubátorháznak. Az inkubátorház szakmailag kiemelkedő előadásoknak adott otthont, beleértve egy formabontó délutáni teát Tiffani Bova gondolatvezérrel, aki egy lenyűgöző bemutatót tartott az üzleti növekedés és az innováció ösztönzéséhez szükséges gondolkodásmódról. Aki többet szeretne megtudni a témáról, annak ajánljuk Tiffani legújabb könyvét a „GrowthIQ”-t, amely tele van szakmai tényekkel és esettanulmányokkal arról, hogy mi különbözteti meg a sikeres vállalkozásokat a többiektől. A vele készült videót ide kattintva van lehetőség megtekinteni.

Mi is történik egy ilyen inkubátorházban? A Salesforce szakértői bemutatták a Sales Cloud különböző megoldásait, amelyek segítségével modern értékesítői csapatunk nagy mértékben növelheti bevételeinket. Többek között szó volt arról, hogy hogyan fokozhatjuk a termelékenységet a Quip segítségével, hogyan építhetünk ismétlődő bevételi modelleket a CPQ & Billing megoldás implementálásával, valamint hogy a Pardot segítségével hogyan hangolhatjuk össze marketing és értékesítői csapataink munkáját. Az előadás alatt a résztvevők betekintést nyerhettek abba is, hogy hogyan hozhatják ki a maximumot Salesforce bevezetésükből.

Salesforce World Tour London

Összefoglalva

A London World Tour egy jó hangulatban eltöltött nap volt a Salesforce közösség, illetve az egész értékesítői ökoszisztéma számára, ahol lehetőség volt kapcsolatépítésre és érdekes szakmai beszélgetésekre, többek között a profit maximalizálásról és a produktív értékesítési csapatok létrehozásáról is.

A további eseményeket, illetve Salesforce World Tour 2019-es ügyféltörténeteit és a rendezvény további fontos témáit az alábbi linken érheti el.

A Salesforce rendezvénysorozat Magyarországra legközelebb október 15-én érkezik, részletekről hamarosan beszámolunk honlapunkon.

További cikkek és információk elérhetőek az alábbi linkeken:
https://successplatform.hu/blog
https://successplatform.hu
https://united-consult.hu

Forrás:
https://www.salesforce.com/uk/blog/2019/06/five-trends-shaping-the-future-of-sales.html