Idén tizenharmadik alkalommal ítélte oda a Superbrands Magyarország Szakértői Bizottsága a Business Superbrands díjakat, melyet ebben az évben először cégünk is elnyert.

“Mindig nagy öröm látni, és tapasztalni, hogy cégünk magas fordulatszámon pörög. Ezzel a díjjal megerősítést kaptunk arra, hogy erős versenypozícióban vagyunk jelen a piacon, a szakma és az ügyfelek látnak, ismernek és elismernek minket. Rengeteg kommunikáció, rendezvényeken tartott előadás, saját szakmai esemény, szakértői blog, PR és még sok más szakmai, valamint marketing tevékenység van mögöttünk és áll még előttünk, aminek köszönhetően egyre jobbá és jobbá válunk. Ez a díj közös érdemünk, több mint 270 munkatársunk kiemelkedő munkájának eredménye.” - foglalta össze Gertner Roland cégvezetőnk, hogy mit jelent számunkra, hogy Superbrand lettünk.

A Superbrands a széles nagyközönség számára is ismert,  magas minőséget szimbolizáló védjegy. A nemzetközi program keretében a legkiválóbb fogyasztói és üzleti márkák részesülnek díjazásban. A díj odaítéléséről egy többlépcsős előszűrést követően az összesen 43 tagú, független, marketingszakmai és vállalatvezető szakemberekből álló bizottság dönt minden évben. 

Az elismerést olyan vállalatok kapják, akik úttörők, és az üzleti élet meghatározó szereplői a hazai piacon, valamint példa értékű marketing és kommunikációs tevékenységet folytatnak, így márkaépítés szempontjából is kiemelkedő eredményeket érnek el, utat mutatva a többi cégnek a sikeres márkaépítéshez.

A jelölés kizárólag szakmai szempontok alapján történik, arra sem pályázni, sem jelentkezni nem lehet.

A kiválasztás

A Business Superbrands program az üzleti szektor (B2B) márkáinak legkiválóbbjait emeli ki, azaz olyan magyarországi cégeket, illetve márkákat, amelyek nem elsősorban a fogyasztókkal, hanem vállalkozásokkal, szervezetekkel állnak kapcsolatban.

A díjazottak a Bisnode adatbázisa alapján, továbbá a jelentős hazai szakmai szervezetek és szövetségek ajánlásainak figyelembevételével létrejövő mintegy 4000 márkát tartalmazó listából pénzügyi és marketing szakmai szűrést követően kerülnek ki. 

IT Tanácsadó cégként a díj elnyerése számunkra nem csak érdem és elismerés, hanem felelősség is, ezért mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy a továbbiakban is a tőlünk elvárt szinten és szakmaisággal segítsük ügyfeleinket, és képviseljük kollégáinkat.

Superbrands Magyarország:
http://superbrands.hu/