Egy friss kutatás szerint a virágzó karrier helyett egyre inkább a stressz és a kiégés felé sodródik a Z-generáció. Ennek leginkább a túlzott terhelés, illetve a karriervágyak miatti megfelelési kényszer az oka. Nem szabad megvárni azonban, hogy a legígéretesebb fiatal szakemberek idejekorán bedobják a törölközőt! A United Consult új szolgáltatása ennek elkerülésében segíthet a cégeknek.

Május végén közölt cikket a BBC az ADP Research Institute People at Work elnevezésű tanulmányáról, melyben a kutatók a fiatal, jellemzően a Z-generációba tartozó munkavállaló motivációit, munkaerő-piaci helyzetét, karrierkilátásait vizsgálták. A kutatás eredményeiből egyebek mellett az is kiderült, hogy a generáció tagjaira igen nagy teher hárul a munkahelyeiken, gyakori a túlóra és a nagy leterheltség, melyek – ha ők maguk vagy a munkáltatók nem figyelnek – igen korai kiégéshez vezethetnek. A tanulmány készítői hangsúlyozzák: ígéretes karrierek, tehetséges szakemberek tűnhetnek el a süllyesztőbe, ha nem lassítanak kicsit a cégek, illetve maguk az érintett munkavállalók, akik sokszor saját szakmai vágyaiktól fűtve vállalják túl magukat.

A túlmunka és extrém leterheltség miatti kiégés Magyarországon is valós veszélyeket hordoz, ez pedig – napjaink munkaerőhiányos piacán – különösen nagy kockázat a cégek számára. Nem csupán az aktív munkaerő, de a szenior szakemberek pótlására hivatott utánpótlás is könnyen eltűnhet, ha nem vigyázunk! Huzella Bálinttal, a United Consult Balanced Resource Solution üzletágának vezetőjével beszélgettünk a témáról.

Sok projektvezető érzi úgy, hogy folyamatosan túl van terhelve a csapata és ő maga is az egymás után beeső, újabb és újabb feladatok miatt. Milyen veszélyekkel jár mindez?

H. B.: – Ezek nehéz helyzetek; és még csak az sem kell hozzá, hogy a túlterheltség állandó legyen. Sokszor hallhatják a dolgozók, hogy „ez csak átmeneti, csak kibírjuk valahogyan”. Kérdés, hogy meddig lehet ezt így csinálni. A piaci tapasztalatok azt mutatják, hogy az állandó túlterheltség beszedi vámját: a kollégák elveszítik motivációjukat, lebetegednek, majd az első jobb – vagy legalább a mostanival megegyező – ajánlatra igent mondanak, és munkahelyet váltanak.

A United Consult erre a problémára kínál megoldást. Mit is jelent pontosan a Project Support szolgáltatás?

H. B.: – A programunk keretében tehermentesítjük az adott cég szervezetét, így biztosítjuk azt, hogy partnereink a legtapasztaltabb kollégáikat a számukra aktuálisan legfontosabb, akár ad hoc projektekre állíthassák. Ez a módszer nem csak a túlterheltséget előzheti meg, de a szakmai érvek is érvényesülnek.

A kiemelt projekteket tehát viszik a cég senior szakemberei, az UC pedig segít a mindennapi működés fenntartásában, míg normalizálódik a helyzet?

H. B.: – Valahogy így. A projektek erőforrás-elszívó hatása jellemzően együtt jelentkezik az erőforrás-kapacitás csökkentésének törekvéseivel. Ennek eredménye, hogy legjobb esetben is mindössze ugyanazzal az erőforráskerettel kell egyszerre ellátni a napi feladatokat és a projektekből adódó plusz terhelést. Mi elérhetővé tesszük a projektekre dedikált üzleti szakembereket olyan erőforrások biztosításával, amellyel tehermentesítjük szakembereit a napi működésből adódó feladatok alól. Jellemzően ez utóbbiak azok, amelyek a legtöbb időt, energiát kívánják meg tőlük. Olyan erőforrásokat biztosítunk partnereink számára, akik ezeket a feladatokat első pillanattól ellátják. Így egy-egy új projekt nem akadályt, hanem fejlődést jelent a cég számára.

Forrás:
https://www.bbc.com/worklife/article/20230525-why-young-workers-are-putting-in-so-much-overtime