
2027. január 12-től az EU-ban a felhőszolgáltatók nem számolhatnak fel váltási és adatkiviteli, úgynevezett egressdíjat. A kapu tehát kinyílik, de csak az tud kisétálni rajta, akinek az architektúrája, az adatai és a szerződései is készen állnak. A határidőig kevesebb mint 100 nap van hátra – mutatjuk, mit érdemes most átvilágítani, és hogyan segítünk ebben.
Az EU Data Act (az (EU) 2023/2854 rendelet, magyarul adatrendelet) az Európai Unió egyik kulcsjogszabálya az adatgazdaságban. Míg a GDPR a személyes adatok védelméről szól, a Data Act azt szabályozza, ki férhet hozzá az üzleti és ipari adatokhoz, ki használhatja őket, és milyen feltételekkel. Rendeletként nem kell külön átültetni a magyar jogba: közvetlenül alkalmazandó minden tagállamban.
A rendelet 2024 januárjában lépett hatályba, és a legtöbb rendelkezését 2025. szeptember 12. óta kell alkalmazni. Főbb területei:
A Data Act egyik legfontosabb célja a vendor lock-in visszaszorítása: hogy egy vállalat szabadon válthasson felhőszolgáltatót, visszaköltözhessen saját (on-premise) infrastruktúrára, vagy egyszerre több szolgáltatót használjon. Ennek érdekében a rendelet előírja, hogy a felhőszerződésekben legfeljebb kéthónapos felmondási idő szerepelhet, a váltást pedig egy 30 napos átmeneti időszak alatt a szolgáltatónak aktívan támogatnia kell.
A díjak kivezetése lépcsőzetes. 2025 szeptembere óta a szolgáltatók váltási és egress díjként már csak a ténylegesen felmerült közvetlen költségeiket számlázhatják ki. A cloudmagazin.com elemzése szerint pedig 2027. január 12-től az EU-s ügyfeleket kiszolgáló felhőszolgáltatók – IaaS, PaaS és SaaS egyaránt – egyáltalán nem számolhatnak fel ilyen díjat. A szabály az amerikai hiperskálázókra ugyanúgy vonatkozik, mint az európai szolgáltatókra. Fontos kivétel: a határozott idejű szerződések idő előtti felmondásáért járó kötbér továbbra is érvényesíthető.
Az egress díj volt a vendor lock-in leglátványosabb eleme, de nem a legerősebb. Az ingyenes költözés keveset ér, ha az alkalmazás szorosan összenőtt a szolgáltató saját szolgáltatásaival, és a kiexportált adatot csak az eredeti eszköz tudja beolvasni. A valódi kötöttség három helyen rejtőzik:
A GDPR 20. cikke azt rendezi, ki kapja meg az adatot; a Data Act azt, mennyibe kerül a váltás. Azt viszont, hogy a váltás technikailag mennyire kivitelezhető, egyik jogszabály sem oldja meg helyettünk – ez architektúra-kérdés.
Big Data & Cloud csapatunk több mint 20 éve tervez, épít és üzemeltet nagyvállalati adatplatformokat on-premise, felhős és hibrid környezetben. Microsoft Azure Data & AI Solutions partnerként, valamint Cloudera- és Databricks-partnerként nem egyetlen szolgáltató mellett tesszük le a voksot, hanem azt keressük, ami az adott ügyfélnek hosszú távon a legjobb – és ami holnap is mozdítható marad. A Data Act szemüvegén keresztül ez a gyakorlatban öt lépést jelent:
Felhőmigráció leállás nélkül. Egy multinacionális olaj- és gázipari ügyfelünknél egy életciklusa végén járó alkalmazást kellett on-premise OpenShiftről Azure Kubernetes Service-re migrálni, SAFe-módszertan szerint, három kontinensen dolgozó csapatokkal. A konténerizált mikroszolgáltatás-rétegnek köszönhetően az alkalmazás 5 hónap és 350+ embernap alatt, leállás nélkül költözött át, változatlan funkcionalitással – és ma stabilabban, biztonságosabban, gyorsabban skálázva működik.
A tanulság mindkét esetben ugyanaz: a migráció akkor zökkenőmentes, ha az architektúra eleve hordozható. A Data Act ezt a munkát nem végzi el helyettünk, de most először teszi gazdaságilag is ésszerűvé.